Mindig csak a munka...na jó ez nem igaz egészen. De ha épp nem dolgozunk, akkor kitalálunk valamit. Szoktunk teniszezni, focizni, társasozni, úszni a medencében, vagy éppen csak beszélgetni a canteenban.
Szerencsére jó fej mindenki idáig, majdnem mindenki itt volt tavaly is, és valamennyire ismerjük már egymást. Aki counselornak jött, még az is uno-zik velünk ha épp úgy alakul, kiváncsi vagyok mi lesz ha itt lesznek a gyerekek. Vajon akkor is jóban lesznek-e velünk.
Nemrég voltak itt a kungfu-s gyerekek, állandóan gyakoroltak, és reggeli előtt edzésük volt...hihetetlen. Aztán volt itt egy iskola 6. osztályos gyerekekkel, na ők borzasztóak voltak. Hangosak, koszt hagytak maguk után, és már reggel 6-kor kukorékoltak! Természetesen mellettem laktak, így már én is fent voltam hajnalban, csak próbáltam visszaaludni...több kevesebb sikerrel.
Ma érkezett a "Princesses" csoport, ami apja és lánya táborozást takar. Ma bográcsoznak, szóval nem mi csináltuk a vacsorát nekik. Holnap majd horgásznak meg ilyesmi. Hallottam már hogy van ilyen tábor, de inkább a saját szemének hisz az ember...és tényleg létezik :D Ők itt lesznek napot, aztán már csak egy 3 napos tábor lesz rendes zsidó gyerekekig.
Remélem addig már nem kell maintenance munkát végezni...bár 2-3 nap még esélyes. A konyhán is jó a hangulat, az új cook, Rafael iszonyú béna. Úgy állítja be magát mint aki profi, de akármikor kell csinálnia bármit, teljes frászban van és kapkod. Első nap leégette a csuklóját forró vajjal, és azóta is baromi ronda neki. Ma tortellinit kellett csinálnia, de majdnem ehetetlen volt :) Ráadásul szerintem enyhén buzi is...bár itt vannak ilyenek, legalább jól érzi majd magát a Delta buzi tábor alatt :DDDDD
Missy velem jófej, Manolo is, aki most segít nekem, ő marad itt a konyhán később is. Feltehetőleg akik jönnek még a konyhára, azok is értelmesek lesznek, és akkor nem lesz gáz a munka.
Találtunk egy porszívót, szóval kitakarítottam a "lakosztályomat", és most egészen rendben van. Szereztem egy pokrócot a földre, és új takarót ami színes. A falra kitettem a fényképeket amiket vittem magammal, és egészen otthonos lesz a nyár végére :) Vettem egy oltári jó párnát, pont elég magas, elég széles, tökéletes. Már csak azt kell kitalálnom hogy viszem haza :)))))))
Sok minden erre nem nagyon történik amúgy, nagyjából amiket leírtam. Remélem mire legközelebb írok, beszámolhatok valami izgiről is ;)
csók édeskéim :)